Főzősuli

Kislányként volt egy nagyon jó barátnőm, akiknél rengeteget időztem. Ők imádták a sztrapacskát, meg az olajos halakat, utóbbiból vajjal rendszeresen finom halas szendvicskrémet csinált az apukája, amit nagyon-nagyon szerettem. A sztrapacskát viszont valamiért nem, pontosabban nem voltam hajlandó még megkóstolni sem. Barátnőm imádta, máig előttem van, ahogy nagy boldogan reszeli hozzá a krumplit, apukája meg megfőzi. Igazából nem emlékszem, hogy náluk általában ki főzőcskézett, de annyi biztos, hogy a sztrapacska mindig az apukája reszortja volt. Akkori barátnőmtől időközben egészen eltávolodtam, de a régi szép emlékek megmaradtak, a sztrapacskáról pedig mindig ő jut az eszembe.
Ami a sztrapacskát illeti: amikor (felnőtt fejjel) végre hajlandó voltam megkóstolni, borzasztóan ízlett:-) Eszem is, készítem is, ahányszor csak lehetőségem van rá.

1. Minden ami finom, az egyben hízlal is.

2. Minden levesben van hajszál, csak kicsit keresgetni kell.

3. Nem könnyű egyszerre séfnek, mosogatónak és közben szexbombának lenni.

4. A lépcsőházban érezhető inycsiklandó illatok mindig a szomszéd lakásból szűrődnek ki.

5. Aki szagolt már szardíniát, az pontosan tudja, hogy miért kell konzervdobozba zárni.

6. Az éttermek áremeléseivel fordított arányban áll a panírba rejtett hús mennyisége.

7. Mindegy hányan ültök az asztalnál, a pincér mindig úgy rakja le a söröket, hogy a legnagyobb hab neked jut.

8. A pincér mindig elfelejti a savanyúságot, és mindig kihozza, mire a húst megetted.

9. A különleges ételek mindig úgy készülnek, hogy a szakács kettőt lapoz a szakácskönyvben.

10. Ha sikerült a spagettit végre felcsavarni a villára, a legerősebb fogazattal sem lehet lehúzni onnan.

11. A cukrász a selejtet habbal takarja le, a szakács bekeveri, a hentes ledarálja.

12. Aki halvacsora közben nem beszél, az vagy tudja, hogy veszélyes, vagy már lenyelte a szálkát.

13. Ezerszer is elkészített mesterfogásodat biztosan akkor rontod el, ha fontos vendégeknek sütsz vagy főzöl.

14. A karácsonyi menühöz mindig december 24-én délben jössz rá, hogy mit felejtettél el megvenni.

15. Amiből lekvárt lehet főzni, abból pálinkát is.

Tetszett a bejegyzés? Iratkozz fel hírlevelünkre, ha elsőként akarsz értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, receptekről!

Panka segít. Megmossa a tojásokat, kimérjük együtt a lisztet (komoly harc árán, mert nem akarja megengedni, hogy én is „belekontárkodjak” a főzőtudományába), csinálunk a közepébe „fészket” is, amibe a 3 éves kicsi lányom szépen bele is üti egyedül a tojásokat. Ügyesen apránként önti hozzá a vizet, és bekapcsolja a kézi robotgépet. Ezt legalább tarthatom, mert túl nehéz neki, de ő irányít, úgy, hogy fogja a kezemet:)   
-Anya, te ne segíts! Ededül is tudom, máj nadlány vadok!
-Rendben –egyezem bele, mert ez már tényleg megy neki. Büszkén nézem, és igen, nagyon elfogult vagyok :-)

Még mindig barack: megunhatatlan, és ezerféleképp variálható. Most bejött hozzá az őszibarack is (végre az is érik), így született –a kettőt kombinálva- a hideg, mandulás barackkrémleves, vaníliafagyival:)

Az nem újdonság, hogy imádom Franciaországot, jártam is ott nemegyszer. Viszont idén –igaz, csak itthonról, sajnos- kicsit velük ünnepelek én is. Az egyik alap süteményüket, édes quichét sütöttem, sárgabarackosat, ha már éppen ez érik a kertemben.
A recepthez –nemzeti ünnep lévén- némi történelemóra is jár, úgyhogy menthetetlenül megtudtok Ti is valamit arról, miről is szól egy franciának július 14-e.
1789-ben ezen a napon foglalták el a Bastille-t: ez volt a nép győzelme a monarchia felett, majd 1880. július 6-tól nyilvánították nemzeti ünneppé. 2007-ben éppen Párizsban nyaraltam ekkor – háát, nem semmi, hihetetlen nagyszabású ünnepséget varázsolnak erre a napra a franciák.  Az egész 13.-án este kezdődik egy fáklyás menettel, másnap délelőtt katonai felvonulás (harangok vagy sortűz jelzi a kezdetét), majd ebéd után következnek a műsorok és rendezvények. Este mulatság, koncertek és egy igazán gyönyörű tűzijáték zárja a napot.

Visszatérve a sütire, ez egy hihetetlenül egyszerű tésztán alapul: liszt-vaj-só-cukor-víz, gyorsan gyúrd össze, pihentesd hűtőben, nyújtsd ki, süsd meg... Ahogy Julia Child mondaná (bocs, mondja is a könyvében): ez egy bolondbiztos sütemény, elég nehéz elrontani, viszont ezerféleképp variálható. Variálják is, az alap quiché-ken kívül minden valamirevaló francia háziasszonynak van egy jól bevált saját, házi quiché receptje is (meg pástétom-, de arról majd máskor). Nem egy 5 perc alatt összedobható étel, de cserébe nem nehéz elkészíteni, mutatós, és persze finom is.
Apropó, a recept teljesen autentikus, Julia Child –Louisette Bertholle –Simone Beck: Mastering the Art of French Cooking c. könyvéből való, némi változtatással, mert ott inkább a quiché sós változatai szerepelnek, én pedig most édeset akartam sütni.

Nemrégiben kirándulni voltunk. Nagymarosig vonattal mentünk, onnan komppal át Visegrádra, ahol többek között jót boboztunk, játszottunk a Mátyás király játszótéren, nagyon jól éreztük magunkat. Kicsi lányomnak minden izgalmas volt: kezdve a metrózással (ó, igen, a kis Drágám tipikus autós gyerek, megspékelve azzal, hogy nem Budapesten lakunk), aztán jött a vonat, majd a hajókázás... olyan édes és olyan boldog volt, hogy már ez minden pénzt megért :) Nagymaroson volt némi szabadidőnk, hogy sétáljunk, körülnézzünk, mielőtt felszállunk a kompra, ezért aztán benéztünk a helyi Édeske cukrászdába, vagy ha úgy tetszik, Aliz Cukrászműhelyébe.

Igazán érdekes helyre érkeztünk: különleges, antik bútorok ízlésesen eklektikus kavalkádja fogadott minket, a hely hangulata rögtön megfogott, egyből imádtam :) Aztán elsétáltunk a pultokhoz, és ott várt a másik kellemes meglepetés, a sok finom süti és édesség képében. Komolyan mondom, nehéz volt választani, álldogáltam ott egy darabig, mire sikerült, és mire megalkudtam magammal, hogy mit kérjek és mit nem –jó sok pénzt ott tudtam volna hagyni, ha mindent megveszünk, amit szerettem-szerettünk volna :) A sok különlegesség közül csak néhányat említenék, a teljesség igénye nélkül: csokinyalókák, különleges torták, saját készítésű táblacsokik és bonbonok, házi szörpök, meg természetesen finom kávé -utóbbit Apa értékelte leginkább. Persze fagyiztunk is, amint az Maszatmanci kislányomon is látszik :) Ja, igen, azon a gyönyörű ülőbútoron ültünk, ez volt az egész kedves kis cukrászda legkedvesebb, legkényelmesebb, otthonos kis sarka :)

Imádom a nyarat. Persze nem akkor, amikor épp 50 fokban izzadok a buszon, vagy amikor esélyem sincs nyaralni, vagy kikapcsolódni egy kicsit –ez kb. olyan, mint télen a mínusz 10 hetekig, hó nélkül: bosszantóan utálatos. De ha érik a sok-sok finom gyümölcs a kertemben, finomakat főzhetek, úgy általában rendben mennek a dolgok, és még kilátás is van némi pihenésre, esetleg strandolásra, na akkor nagyon szeretem a nyarat :) Így voltam ezzel tegnap is, bár nem a strandolás miatt. Egyszerűen élveztem, hogy szép idő van, együtt vagyunk, boldogok vagyunk :) Reggel még a nap is rámmosolygott, kicsi lányom az apukájával pedig boldogan csacsogva ment ki a kertbe gyümölcsöt szedni a gyümölcsleveshez:) 

Ilyenkor az ember lánya élvezi, hogy dúskál a friss zöldségben-gyümölcsben, és igyekszik is azt maximálisan kihasználni, amikor főz: a gyümölcslevesnél szóba se jön a bolti befőtt, inkább a házi meggyet magozgatom nagy boldogan, hogy aztán a szintén kertünkben termett ribizlivel, és némi vaníliával finom „piros levest” főzzek belőle. Azután fogom a hagyományos sült húst, és igazi nyári, csodás zöldséges sertéssültet álmodok a helyébe, köretként a nyaranta számomra szinte kötelező, isteni finom petrezselymes újkrumplival (csak pucolni ne nekem kéne az apró újkrumplikat, áááá...!). Savanyúságnak ott a házi koviubi, ami most készült el, és ezek után mi sem természetesebb, mint hogy az idei bodzaszörpömet isszuk hozzá :) Szóval ilyenkor azért úgy érzem, jó élni ezen a gyönyörű, meleg, napsütéses világon.

„(...) Közben ismét forró nyár lett. Matyi ordítva szaladt végig az utcán:
- Megérett Kukunberg néni uborkája!
Az utcánkban minden gyerek tudta, mit jelent ez.
- Anyuka, adjál gyorsan zsíros kenyeret! – türelmetlenkedtem, nehogy kimaradjak az osztásnál.
A kenyérrel száguldottam a célba. Kukunberg néni állt a hordó előtt, ruhájának ujja feltűrve, úgy emelte ki a hatalmas, érett kovászos uborkákat a hordóból, és osztotta szét közöttünk. Ekkora érett, nagy uborkákat nem lehetett látni sehol másutt. Könyökünkön folyt a lé, arcunkon a közös öröm ragyogott. (...)”

Bársony Ottília: Hol bújkálsz, Cinege? c. pöttyös könyve mindig az egyik kedvencem volt, szó szerint rongyosra olvastam. Ahogy itt ülök, és a kovászos uborkáról írok, megint eszembe jutottak ezek a sorok. Szinte érzem a finom illatát, a számban az ízét, szinte érzem a kezemben a hatalmas uborkát, ahogy hatalmas harapásokkal eszem. Persze ebben a korban szerencsére nem éltem, de az életérzés teljesen megvan: amikor fogom anyukám isteni finom nagy koviubiját a kezemben, másik kezemben ropogós héjú, friss, házi sült húsos-zsíros kenyér (a ropogós sarka, a „sercli” mindig az enyém volt), és akkorákat harapok a kenyérből meg az ubiból, hogy alig fér be a számba. Az arcom tiszta maszat, a kezemen csorog a kovászos lé, és úgy érzem, még egy királlyal sem cserélnék, olyan boldog vagyok. Anyu szeretetteljes mosollyal nézi az ügyködésemet, és én biztos vagyok benne, hogy ennél finomabb ennivaló nincs az egész világon :)

Először is elmondanám, hogy én nem vagyok túlzottan kenyeres –vagyis kenyérféléket elég minimális mennyiségben eszem, kb. akkor, ha muszáj. Ha nagyon finom, friss, ropogós, esetleg meleg pékáruval találkozom, akkor persze nem tudok ellenállni, azt nagyon szeretem :) Mivel viszont az egyik nap megvásárolt kenyérféle másnapra-harmadnapra már nem olyan csábító a számomra, így aztán rendszeresen szembesülök a problémával: mit csináljak a megmaradt kiflivel, zsemlével, kenyérrel?

Gondoltam egyet, és összeírtam azokat az ételeket, amikhez jól jön, ha van némi szikkadt, vagy száraz kenyérfélénk. Íme a listám, folyamatosan bővül, ahogy eszembe jutnak a receptek, ill. ha Ti adtok ötletet, természetesen azt is hozzáírom.

Bodzaszörpöt rengeteget csináltunk még gyerekkoromban Anyuval. Egyszerűen imádtam :) Megunhatatlan, üde, finom frissítő ital a nyári melegben, és ráadásul könnyen elkészíthető. Azt nem garantálom, hogy sokáig kitart (nálunk például a telet sosem érte meg), de lehet próbálkozni, én is azt teszem :) Most például dupla mennyiséget készítek, hátha...

Virágzása sajnos már a végnapjait éli, de azért aki akar, még egy szörpre való adagot biztosan össze tud szedni. Csak arra figyeljetek, hogy minél nagyobb, szép, egészséges, még meg nem barnult virágok legyenek.

...mit is mondhatnék? Jó főzöcskézést :)

 Előrebocsátom, hogy ez nem az az étel, amitől fogyni lehet :) Persze ennek a blognak soha nem is volt ez a célja, ezt most azért említettem meg külön, mert ez az étel azon kevesek közé tartozik, amit általában zsírral készítek. Lehet olajjal is, de akkor elveszik a számomra legkülönlegesebb bája: a sült húsos-zsíros friss kenyér... nyammm :)

Szintén az egyszerű levesek közül való, könnyű elkészíteni és kifejezetten finom is. Ráadásul a franciák egyik alaplevese, a bouillabaisse (francia halleves) és a pot-au-feu (marhahúsleves) mellett, ami -figyelembe véve a franciamániámat- szintén a blogra predesztinálja :) Én bort nem szoktam tenni bele, mert nekünk anélkül jobban ízlik, de aki szeretné, bátran tegyen bele.

Nemrégiben eszembe jutott, hogy milyen régen ettünk, úgyhogy nekiálltam. Nem bonyolult recept, nehézségét igazából a vaníliamártás –vagy ha úgy jobban tetszik, vaníliasodó- csomómentes elkészítése adja a gyakorlatlan kezek számára. De bevallom őszintén, számomra nem jelenti a világvégét néhány csomó a madártejben. Az ízén nem változtat, legfeljebb nem ezzel az alkotásunkkal büszkélkedünk a rokonoknak, vagy barátoknak :) És persze a lényeg: semmit sem lehet megtanulni próbálkozás nélkül, a főzés pedig végképp az a dolog, amit nem lehet gyakorlás nélkül, pusztán könyvekből elsajátítani. Vagyis: próbálkozzunk, amíg nem sikerül. Csak így lehet megtanulni főzni. 

Nekem ennek a sütinek már a neve is tetszik :) Mikor egy munkatársam meglátta, ugyan nem egészen erre a névre asszociált (-Jéé, hólabda, ezt a sütit nagyon szeretem!), de sietek mindenkit megnyugtatni, Kozák sapkaként is bevágott belőle rögtön kettőt, úgyhogy nincs semmi gond.

Íme egy finom, könnyen elkészíthető alternatívája a régi jó sonkás tésztának, és nem utolsó sorban szuper felhasználása a Húsvétról megmaradt főtt sonkának. Édesanyám receptje.

Hozzávalók:

főtt sonka (felkockázva)
1 fej vöröshagyma
oregano
só, esetleg bors
kevés olaj
1-2 evőkanál tejföl
spagetti
reszelt sajt

A hagymát apróra vágjuk, és kevés olajon kissé megdinszteljük, majd hozzáadjuk a felkockázott főtt sonkát. Fontos, hogy ekkor a hagyma még ne legyen egészen kész, mert különben előbb kezd el égni, mint a sonka megsülni. Kicsit megpirítjuk a sonkát, közben megszórjuk oregánóval, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Adjunk hozzá 1-2 evőkanál tejfölt (érdemes kóstolgatni, hogy kinek mikor finom), összekeverjük, és az egészet átrotyogtatjuk. Közben sós vízben kifőzzük a tésztát (mi spagettit szoktunk, de ha valaki mást szeret, az is jó), leszűrjük és a sonkához adjuk. Összeforgatjuk, és reszelt sajttal megszórva tálaljuk.