A múlkori nagy sütőtökös kajamaratonom után maradt némi fahéjas sült sütőtököm, ami ahhoz már kevés volt, hogy bármi nagyobb dolgot készítsek belőle. Meg is ehettem volna, csak úgy, üresen, vagy vaníliafagyival, de mást találtam ki: aznapra palacsintát terveztem, hát gondoltam egyet, és megpróbáltam „egyesíteni” a kettőt:)
Íme az eredmény: gyönyörű, melegsárga, ínycsiklandó, fenségesen illatozó fahéjas-sütőtökös palacsinta. Igazán finom lett:)
Fahéjas-sütőtökös palacsinta
Hozzávalók: (kb. 20 darabhoz)
30 dkg liszt
2 tojás
késhegynyi só
6 dl tej
2 dl szódavíz
kb. 1 evőkanál fahéjas sült sütőtök / 2 db palacsinta
A sütőtököt előkészítjük (mosás, félbevágás, magok+szivacsos rész kikaparása), fahéjas cukorral megszórjuk és (letakarva) 200 fokon kb. 50 perc alatt kisütjük.
Közben összeállítjuk a palacsintatésztát:
A lisztet tálba szitáljuk, összekeverjük a sóval, de cukrot ne tegyünk bele, mert a sütőtök is cukros. A liszt közepébe nyomunk egy kis mélyedést és beleütjük a 2 tojást. Állandó keverés mellett folyamatosan adagoljuk hozzá a tejet, majd a szódavizet. Végül belekeverjük a megsült sütőtök kikapart húsát, kb. 2 palacsintányi tésztánként 1 evőkanálnyit. Ha kész, tehetünk bele egy kanál olajat.
A kikevert tésztát kisütjük, tányérra csúsztatjuk, édes töltelékkel megkenjük, és feltekerjük vagy háromszög alakúra hajtjuk. Tetejét megszórhatjuk porcukorral.
A palacsinta kikeveréséről és sütéséről hasznos tanácsokat olvashattok itt.
A sütőtök miatt sűrűbb lesz a tészta, erre figyeljünk, ill. a cukortartalma miatt könnyebb egy jóminőségű serpenyőben kisütni:)