Az az igazság, hogy nagyon nehezen tudok beletörődni, hogy vége a nyárnak. Jó, tudom, már október van, de akkor is. Felkelek, babázok (pelenkázok, szoptatok, játszunk, végtelen körforgásban), mosok-főzök-takarítok, babázok, dolgozom, babázok, tanulok, babázok, fürdetek, pelenkázok, altatok, tejleszívok, 2 órát alszom, aztán megint felkelek, babázom… Hogy lehet, hogy már elment a nyár? Az nem lehet, én még nem is nyaraltam! Még nem jöhet az ősz, előbb Horvátországba szeretnék menni, tengerben fürödni, és Párizs… Istenem, Párizs…! Párizs utcáin szeretnék andalogni, szerelmesen, kéz-a-kézben kedvesemmel, francia sanzont hallgatni kávéházban ücsörögve, a Pont Neuf-ön átsétálni, ezredszerre is felmenni az Eiffel toronyba, metrózni, Bonjour-ral köszönni a Monoprix-ban, óriás palacsintát enni és 1,5 méteres bagettet, vagy egyszerűen csak ülni és hallgatni, ahogy a franciák franciául beszélnek… Behunyom a szemem és álmodozom. Ugye jövőre elmegyünk?
Bocs mindenkitől, aki utálja Franciaországot és a franciákat. Szerelmes vagyok.
Paris, je t'aime.